A falusi doktort mindig tisztelet övezte, nagy becsben tartották a tanult embert. Ő volt, aki több generáción keresztül, születéstől a halálig kísérte egy-egy család életét, betegségeit, nyavalyáit.

Kik gyógyítottak a művelt, iskolázott orvosok előtt?

Talán még emlékeznek… Öregjeink meséltek csodatevő füvesasszonyról, kenőemberről, piócásról, a csontkovácsról. Akik szerényen a falu végén az erdőhöz közel laktak, mégis hét faluból jártak tanácsért hozzájuk. Az apróbb nyavalyákkal nem zavarták őket, azokat nagyanyáink maguk is remekül tudták orvosolni. Őseink méltán büszkék lehettek táltosaikra, akik nem csak a tanítás és gyógyítás mesterségét űzték profi módon, hanem látó és révülő emberként bejáratosak voltak az alsó és a felső szellemvilágba. Sokszor meditációban kaptak a segítséget, merítettek inspirációt a közösséget érintő bajok, problémák megoldására. A megfigyeléseken és tapasztalásokon alapuló ősi tudás majdnem feledésbe merült. Kitudja, századok alatt miért szorultak háttérbe a javas emberek és miért nyomták rájuk a „kuruzsló” bélyeget?  Pedig ha belegondolunk, ők sokkal előbb gyógyítottak, mint az orvos.

A XX. század végén az modern technika vívmányai mellett újra előkerültek az egyszerű és mindenki számára megfizethető népi módszerek. Napjainkra Európában még mindig megvannak a határok, míg a távol keleten, például Indiában jól kiegészítik egymást a modern és az ajurvédikus orvoslással gyógyító klinikák. Fitoterápiát, balneoterápiát és más alternatív gyógymódokat már a mi háziorvosaink is javallnak. Bizonyított a fény a zene a bioenergia, akupunktúra, masszázs jótékony hatása. A népi gyógymódok alkalmazásának csínját-bínját sem kell már titokban lopva  tanulni.  Hivatalosan elismert OKJ képzéssel szerezhetünk pl. természetgyógyász oklevelet. Lassan újra megértjük az „ép testben, ép lélek” örök igazságát. Népi gyógyítóink persze nem a profitra hajtó, gyógyszer-monopóliumok által gyártott helyes, színes, szintetikus pirulákkal dolgoznak. Az ő gyógyszereik natúr alapanyaga – „fűben-fában orvosság” –  régi hagyományokat követve, mind-mind az Anyatermészet ajándékai.

Ezekből a módszerekből kapnak színes csokrot a kecskédi Művelődési Házban május 24-én megrendezésre kerülő, Testi-Lelki egészségnapon. A szervező, Turulvölgye EZOTÉR Társaság nyolc éve tart hasonló közösségi napokat. A hozzájuk fordulók, alternatív gyógyításban és ezotériában jártas szakemberektől kapnak önzetlen segítséget. Eddig Tatabányán tevékenykedtek és most szeretnének nyitni a környező települések felé. Évente több nyílt napot tartanak. Nevükhöz fűződik az egyre több látogatót vonzó szeptemberi, Turulvölgye EZOTÉR Fesztivál, ami szeptemberben negyedik alkalommal kerül megrendezésre.

Akik ezen a szép májusi szombaton a kerti munkák helyett az egészségnapot választják és eljönnek a művelődési házba, találkozhatnak állapotfelmérőkkel a test-lélek-szellem egyensúlyáért az egészségért dolgozó népi gyógyítókkal, természetgyógyászokkal, masszőrökkel, csontkováccsal.  Asztrológusok, számmisztikusok, sorselemzők, tisztán-látók segítik a betegségek lelki okának feltárását és rámutatnak a lehetséges megoldásokra. Előadók között, érdekes témákat feszegetve orvosok és természetgyógyászok egyaránt ott lesznek. Az előtérben ajándéktárgyak, méz, bio-öko gyógynövények, teák, egészségmegőrző termékek vásárával várják az érdeklődőket. A napot tombolasorsolás és Enrico esti zenés meditációja teszi teljessé.

Kecskéd plakát 2

-BoR-